19 rész.-Ebéd

A fiúk beözönlöttek a házba, én pedig mindegyiknek adtam egy puszit és egy ölelést. Liam talán mindkettőböl egy kicsit nagyobb adagot kapott. A srácok bemutatkoztak anyának, de sajnos nem sokat értettek abból amit anya mondott. Eléggé franciás akcentusa van, és nehéz megérteni amit mond, ráadásul nem igazán bezsél angolul, tulajdonképpen soha így mindig van néhány szó amivel ki kell segítenem. A skacoknak lefordítottam hogy anya mit akart mondani és már vágódtunk is be az étkezőbe. Anyu valami francia izét csinált (nem tudom mi a neve, pedig gyerekkoromban is mindig francia katyvaszt ettünk..), nagyon jó volt Niall repetázott is...mondjuk, ő mikor nem ?
-Köszönjük Angie néni, nagyon finom volt.-mondta Louis gyerekes hangon, amitől alapból mosolyra húzódott a szám. Anya egy másodpercig értetlenül nézett rám, próbáltam elmutogatni hogy mit kell mondani ilyenkor, de nem értette. Végül megvonta a vállát, és megszólalt.
-Vous êtes le bienvenu, mais s'il vous plaît carquois.(Nagyon szívesen, de kérlek tegezz.)-mondta mindezt olyan hangsúllyal és akcentussal amibe még én is beleremegtem. Imádtam ahogy beszél, senki nem beszél úgy franciául mint ő. Meg kéne már szoknom 17 év után, hisz mikor Londonban éltünk, akkor is franciául beszéltünk egymással, de ezt nehéz megszokni. A fiúk egy percig csak tátott szájjal néztek, majd rám pillantottak. Én csak megvontam a vállam. Utána megtapsolták, amin jót nevettünk.
-Amúgy mit mondott ?-kérdezte Zayn suttogva. Mosolyogva elmondtam neki, majd mikor megértette visszaült a helyére.
-Tudod Chery, én még soha nem hallottalak franciául beszélni.-mondta Harry ölbe tett karokkal.
-Valóban ?-kérdeztem.-Pedig sokat káromkodok franciául.-jelentettem be büszkén.
-Az csak motyogás.-mondták a fiúk egyszerre. Utálták ha motyogok, pedig sokat csinálom, és általában ha hangosan mondanám akkor se értenék. Eközben anya összerakta magában hogy mit beszéltünk előbb, és nekem támadt. Utálta ha káromkodok, mert hogy az nem szép, pláne nem franciául mert bemocskolom ezt a szép nyelvet blablablaaa. Majd jött a veszekedés, ami a fiúknak úgy hangozhatott mint egy olasz família veszekedése, ugyanis nem értettek semmit. Én csak mondtam, mondtam franciául a magamét, a végén már olyan gyorsan mondtam a szavakat hogy magam sem értettem hogy mit mondtam. A veszekedést Niall egy határozott kéz emeléssel megállította. Mindketten elhalgattunk majd rájuk néztünk. Mind az 5 srác úgy nézett mintha kisértetet látna, de ugyanakkor tökre látszott rajtuk h élvezik. A nap hátralevő részében beszélgettünk, majd három órakor úgy döntöttem mégis hazamegyek a fiúkkal. Anya a fürdőszobában sürgölődött amikor bementem.
-Anya.-mondtam olyan hangon amiből simán kivehető hogy akarok valamit.
-Igen kicsim ?-kérdezte ragyogó szemekkel.
-Azt hiszem....ma mégis otthon alszom.-nyögtem ki....anya egy másodpercig csak nézett, majd megszólalt.
-Dehát ez az otthonod.
-Nem, anya. Már nem. Én ezt a házat már csak hobbiból tartogatom.
- Az az otthon ahol a családod van, tehát itt....legalábbis most.-mondta idegesen.
-Nekem már ők a családom.-vágtam rá.
-Rendben, menj, nem húzom ezen az egészen magam feleslegesen.....ezeket a tetkókat nem szeretnéd magadról végre levakarni ?.-kérdezte erőteljesen a kezemre fókuszálva. Értetlenül a kezemre bámultam. Annyira nem volt sok rajta. Az 50 valahány tetkóm ellenére, nem úgy néztem ki mint Kat Von D. A kezemen összevissza voltak a dolgok ráadásul csak az alkaromon. A két vállam szabad marad, majd később megcsináltatom.ha egy hosszú ujjút, egy farmert és egy edző cipőt felveszek nem is látszik semmi....kivéve a nyakam. Meg a két kezem. Kéne egy kesztyű is mert az összes ujjamon van valami. Mindeggyik végén egy szívecske lejjebb pedig valami édesség. Ezt anno az exeim emlékére csináltam. Rájöttem hogy pont 10 darab van, és "feltétlen szükséget éreztem arra hogy megcsináltassam." De nem bánom. Tök cuki...hahaha.
- Tudod, ezek tetkók, nem jönnek le vízzel.-mondtam unottan. Ő csak mosolygott eggyet és bement a hálójába. Összecsomagoltam majd köszönés nélkül elindultam a fiúkkal. Nem érdekelt. Ismét.
~Vége.
Vanda.

18.rész-Az igazság...

- Igen, jól hallottad. – közölte velem anyám majd a könnyeit törölgette. Én még mindig ott álltam ledermedve és bámultam az összetört nőre a kanapémon.
- De, miért? – kérdeztem a fejem rázva, ugyanis nem értettem semmit.
- Tudod, mostanában nem voltunk valami jó viszonyba egymással az apáddal. Igen sokat veszekedtünk. Mikor legutóbb megtudtam, hogy megcsal eléggé kiborultam és üvöltöztem vele. Ő mit sem törődve rám csapta az ajtót és otthagyott. Ekkor határoztam el, hogy eljövök hozzád egy időre… - magyarázta végig az egész történetet. Tudom, hogy nem voltam a legjobb viszonyba a szüleimmel de valahogy még is sajnáltam anyumat. Ha apám nem lett volna annyira erőszakos akkor én se lettem volna annyiszor megverve. Normális gyerekkorom lett volna. Végighallgattam anyumat aki már zokogva mondta a történetet majd a végén megöleltem.
- Nyugi, minden rendben lesz. – suttogtam neki.
- Gondolod? – kérdezett vissza szipogva.
- Tudom. – válaszoltam mosolyogva. Az egész estét átbeszéltem vele és mondtam neki, hogy addig marad ameddig akar. Furcsa volt, hogy hirtelen ilyen jóvá vált a viszonyom vele. Késő este mind a ketten elvonultunk aludni. Reggel korábban keltem fel mint anya. Elhatároztam, hogy meglepem valami finommal reggelire. Felöltöztem majd elindultam kocsival egy közeli cukrászdába pár finomságért. Leparkoltam a cukrászdától egy utcával feljebb ugyanis máshol nem találtam helyett. Felvettem a napszemüvegem majd a pénztárcám megfogva kiszálltam a kocsiból. Nem nagyon törődtem semmivel, hisz csak a válásra tudtam gondolni. Számos embernek nekimentem, majd az egyik vissza is szólt nekem.
- Hé, mi van? – hallottam Liam hangját mögülem.
- Bocsi, nem vettelek észre. – mondtam neki majd megcsókoltam.
- Minden rendben van? – kérdezett megint. Biztos látta rajtam, hogy feszült vagyok.
- Ami azt illeti nincs. – mondtam a fejem rázva.
- Elmondod? – kérdezett majd elindultunk arra amerre eredetileg mentem.
- A szüleim vállnak. – nyögtem ki egy nagy sóhajjal.
- Mi? Mond el részletesebben. – mondta nekem majd beléptünk a cukrászdába. Végül megettünk egy sütit ott, de közben elmeséltem neki mindent. Amit anya mondott, amit apa tett és amit én éreztem. Teljesen megértett.
- Értem. Sajnálom. – mondta végül.
- Olyan rossz anyát így látni. – mondtam nehezen.
- Elhiszem. – válaszolt. Kicsit untam az egyszavas válaszait, de végül is nem tudott ennél többet hozzászólni.
- Egy ideig nem megyek vissza. – közöltem vele.
- Persze, megértem. Maradj az anyukáddal. – mondta majd felálltunk és fizettünk. Anyának is vittem haza sütit. Nem nagyon tudtam, hogy milyet enne legszívesebben, ezért többet is vittem neki. Az eprestől kezdve a karamelláson át egészen a csokisig bővült anyának a választék. Miután ezt is kifizettük Liam elkísért a kocsimig majd elköszönt tőlem. Reméltem, hogy otthon nem sírva fogom találni anyát. Kicsit idegesen vezettem hazafele. Majdnem karamboloztam is de szerencsére nem lett semmi komoly baj.
- Itt vagyok! – kiáltottam be a lakásba mikor megérkeztem.
- Oké. – jött a hang a konyha felöl. Anya épp ebédet csinált.
- Főzöl? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- Igen, remélem nem baj. – válaszolt egy kis mosolyra húzva a száját.
- Dehogy, csak már rég ettem otthoni kosztot. – mondtam nevetve.
- Na és mit hoztál? – biccentette a fejét a sütikre.
- Sütiket! – közöltem vele mosolyogva.
- Akkor megesszük majd ebéd után. – mondta mosolyogva. Az még olyan sokára lesz de nem szóltam, hisz én már ettem egyet Liam-mel. Végül beálltam én is a főzésbe. Elég sokat nevettem anyával. Sikerült jobb kedvre derítenem. Elmondtam neki, hogy elmondtam Liam-nek a dolgokat. Örült neki, hogy megtudtam beszélni valakivel ezt az ügyet rajta kívül. Ebéd közben megcsörrent a telefonom. Niall volt az.
- Igen? – szóltam bele teli szájjal.
- Hallottuk mi történt. És csak annyit akartam mondani, hogy sajnáljuk. – szóét bele a telefonban.
- Megesik az ilyen. Köszi. – mondtam majd még egy adag ételt raktam a számba.
- Ebédelsz? – kérdezte Niall.
- Aha, anya főzött. – válaszoltam neki.
- Házi koszt? – kérdezte Niall szinte a nyálát csurgatva.
- Igen, az. – válaszoltam mosolyogva.
- Átmehetünk? – kérdezte félénken. Én csak elnéztem anya válla fölött a tűzhelyen lévő lábasra. Egy hadseregnek is elég lett volna a kaja amit főztünk.
- Persze, jöhettek. – mondtam mire anya csak elmosolyodott.
- Oké, 20 perc és ott vagyunk. – mondta majd le is raktam a telefont. Hát igen, ha kajáról van szó Niall nem viccel. Tényleg 20 perc alatt itt voltak.
~Vége.
Dóri.

17.rész-Válás.

• • Nemsokára leszállt az este. Nagyon elégedett voltam magammal, hogy ilyen sok időt töltöttem anyával. Lassan a park széle felé ballagtunk, mellettünk pedig lassan világítani kezdtek az utcalámpák, a sötétedés kezdetét jelezve.
    - Na és hol fogsz aludni? – kérdeztem, mikor leintettünk egy taxit.
    - Nálad, természetesen. – megmerevedtem, ahogy kinyitottam az ajtót. Ettől féltem. – Igénybe veszem az egyik vendégszobádat. Persze csak ha nem zavarok.
    - Dehogyis! – vágtam rá, de persze egészen mást gondoltam.
    Mikor a házhoz értünk, anya kiment vécére. Előhúztam a telefonomat és Liam számát tárcsáztam. Elmondtam neki mi a helyzet, mire mondta, hogy maradjak csak otthon majd holnap találkozunk. Épp akkor tettem le e telefont, mikor anya mellém állt.
    - És még mindig jársz Lionel-lel? – kérdezte anya csak úgy mellékesen.
    - Liam a neve. – javítottam ki. – És igen, még mindig vele járok.
    Anya legyintett, majd a nappali felé vette az irányt. Bekapcsolta a tévét én pedig a konyhába mentem. Összecsaptam valami gyors kaját és bevittem anyának.
    - Na és meddig maradsz? – kérdeztem, miközben ettünk.
    - Nem tudom. – válaszolta. – Valószínűleg holnapig.
    Bólintottam. Az este további részében nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük a tévét, én pedig tíz körül úgy döntöttem, elteszem magam másnapra. Letusoltam és bevetettem magamat az ágyba. Másnap egész korán keltem. Kómásan és kócosan leballagtam a konyhába, hogy vadásszak magamnak valami reggelit. Nagy meglepetésemre anya várt lent, egy nagy tál palacsintával és egy pohár narancslével. Már fel volt öltözve, biztosan korán kelt, hogy megcsinálja a kaját. Leültem és habzsolni kezdtem a lekváros finomságot.
    - Ma hívtak, hogy ma mégsem tudok hazamenni. – mondta anya, miközben a palacsintát ettem. – Takarítják a házat, vagy mi a csuda.
    - Aha. – mondtam és ránéztem. Éppen a telefonjával babrált, de valahogy sántított ez a háztakarítás mese. De inkább vállat vontam és ettem tovább. Liam-mel megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Elmondtam anyának ő csak bólintott és telefonált tovább.
    Felvettem egy farmert és egy pólót, kisminkeltem magam, megcsináltam a hajamat és már indultam is. Liam egy elegáns, de mégis visszafogott étterembe vitt. Miközben az ebédünket fogyasztottunk, kérdezgetni kezdett.
    - Na és meddig marad anyukád? – kérdezte.
    - Azt mondta ma elmegy, de valami háztakarítás miatt még maradnia kell.
    - Értem. Akkor egyhamar nem jössz vissza hozzánk, igaz?
    - Hát nem hinném, de majd meglátjuk.
    Utána még sétáltunk egyet az utcán. Nagyon jól éreztem magam vele, mint mindig, de aztán el kellett köszönnie egy csókkal, mert el kellett mennie. Én is hazaindultam. Anya a nappaliban volt, lábujjhegyen a háta mögé osontam, hogy megijesszem. De anya sírt. A könnyeit törölgetve üldögélt a kanapén.
    - Mi történt? – kérdeztem, mire összerezzent és nyugodtnak próbálta tettetni magát, de nem ment neki valami jól. – Látom hogy van
• • valami baj.
    - Jó. – hagyta rá, majd újra sírni kezdett. – Az a helyzet hogy nem takarítás miatt maradok itt. Apád és én válunk.
    - Hogy micsoda?! – kérdeztem megmerevedve. -Ezt nem hiszem el.
    ~Vége.
    Lilla.