- Igen, jól hallottad. – közölte velem anyám majd a könnyeit törölgette. Én még mindig ott álltam ledermedve és bámultam az összetört nőre a kanapémon.
- De, miért? – kérdeztem a fejem rázva, ugyanis nem értettem semmit.
- Tudod, mostanában nem voltunk valami jó viszonyba egymással az apáddal. Igen sokat veszekedtünk. Mikor legutóbb megtudtam, hogy megcsal eléggé kiborultam és üvöltöztem vele. Ő mit sem törődve rám csapta az ajtót és otthagyott. Ekkor határoztam el, hogy eljövök hozzád egy időre… - magyarázta végig az egész történetet. Tudom, hogy nem voltam a legjobb viszonyba a szüleimmel de valahogy még is sajnáltam anyumat. Ha apám nem lett volna annyira erőszakos akkor én se lettem volna annyiszor megverve. Normális gyerekkorom lett volna. Végighallgattam anyumat aki már zokogva mondta a történetet majd a végén megöleltem.
- Nyugi, minden rendben lesz. – suttogtam neki.
- Gondolod? – kérdezett vissza szipogva.
- Tudom. – válaszoltam mosolyogva. Az egész estét átbeszéltem vele és mondtam neki, hogy addig marad ameddig akar. Furcsa volt, hogy hirtelen ilyen jóvá vált a viszonyom vele. Késő este mind a ketten elvonultunk aludni. Reggel korábban keltem fel mint anya. Elhatároztam, hogy meglepem valami finommal reggelire. Felöltöztem majd elindultam kocsival egy közeli cukrászdába pár finomságért. Leparkoltam a cukrászdától egy utcával feljebb ugyanis máshol nem találtam helyett. Felvettem a napszemüvegem majd a pénztárcám megfogva kiszálltam a kocsiból. Nem nagyon törődtem semmivel, hisz csak a válásra tudtam gondolni. Számos embernek nekimentem, majd az egyik vissza is szólt nekem.
- Hé, mi van? – hallottam Liam hangját mögülem.
- Bocsi, nem vettelek észre. – mondtam neki majd megcsókoltam.
- Minden rendben van? – kérdezett megint. Biztos látta rajtam, hogy feszült vagyok.
- Ami azt illeti nincs. – mondtam a fejem rázva.
- Elmondod? – kérdezett majd elindultunk arra amerre eredetileg mentem.
- A szüleim vállnak. – nyögtem ki egy nagy sóhajjal.
- Mi? Mond el részletesebben. – mondta nekem majd beléptünk a cukrászdába. Végül megettünk egy sütit ott, de közben elmeséltem neki mindent. Amit anya mondott, amit apa tett és amit én éreztem. Teljesen megértett.
- Értem. Sajnálom. – mondta végül.
- Olyan rossz anyát így látni. – mondtam nehezen.
- Elhiszem. – válaszolt. Kicsit untam az egyszavas válaszait, de végül is nem tudott ennél többet hozzászólni.
- Egy ideig nem megyek vissza. – közöltem vele.
- Persze, megértem. Maradj az anyukáddal. – mondta majd felálltunk és fizettünk. Anyának is vittem haza sütit. Nem nagyon tudtam, hogy milyet enne legszívesebben, ezért többet is vittem neki. Az eprestől kezdve a karamelláson át egészen a csokisig bővült anyának a választék. Miután ezt is kifizettük Liam elkísért a kocsimig majd elköszönt tőlem. Reméltem, hogy otthon nem sírva fogom találni anyát. Kicsit idegesen vezettem hazafele. Majdnem karamboloztam is de szerencsére nem lett semmi komoly baj.
- Itt vagyok! – kiáltottam be a lakásba mikor megérkeztem.
- Oké. – jött a hang a konyha felöl. Anya épp ebédet csinált.
- Főzöl? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- Igen, remélem nem baj. – válaszolt egy kis mosolyra húzva a száját.
- Dehogy, csak már rég ettem otthoni kosztot. – mondtam nevetve.
- Na és mit hoztál? – biccentette a fejét a sütikre.
- Sütiket! – közöltem vele mosolyogva.
- Akkor megesszük majd ebéd után. – mondta mosolyogva. Az még olyan sokára lesz de nem szóltam, hisz én már ettem egyet Liam-mel. Végül beálltam én is a főzésbe. Elég sokat nevettem anyával. Sikerült jobb kedvre derítenem. Elmondtam neki, hogy elmondtam Liam-nek a dolgokat. Örült neki, hogy megtudtam beszélni valakivel ezt az ügyet rajta kívül. Ebéd közben megcsörrent a telefonom. Niall volt az.
- Igen? – szóltam bele teli szájjal.
- Hallottuk mi történt. És csak annyit akartam mondani, hogy sajnáljuk. – szóét bele a telefonban.
- Megesik az ilyen. Köszi. – mondtam majd még egy adag ételt raktam a számba.
- Ebédelsz? – kérdezte Niall.
- Aha, anya főzött. – válaszoltam neki.
- Házi koszt? – kérdezte Niall szinte a nyálát csurgatva.
- Igen, az. – válaszoltam mosolyogva.
- Átmehetünk? – kérdezte félénken. Én csak elnéztem anya válla fölött a tűzhelyen lévő lábasra. Egy hadseregnek is elég lett volna a kaja amit főztünk.
- Persze, jöhettek. – mondtam mire anya csak elmosolyodott.
- Oké, 20 perc és ott vagyunk. – mondta majd le is raktam a telefont. Hát igen, ha kajáról van szó Niall nem viccel. Tényleg 20 perc alatt itt voltak.
~Vége.
Dóri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése