19 rész.-Ebéd

A fiúk beözönlöttek a házba, én pedig mindegyiknek adtam egy puszit és egy ölelést. Liam talán mindkettőböl egy kicsit nagyobb adagot kapott. A srácok bemutatkoztak anyának, de sajnos nem sokat értettek abból amit anya mondott. Eléggé franciás akcentusa van, és nehéz megérteni amit mond, ráadásul nem igazán bezsél angolul, tulajdonképpen soha így mindig van néhány szó amivel ki kell segítenem. A skacoknak lefordítottam hogy anya mit akart mondani és már vágódtunk is be az étkezőbe. Anyu valami francia izét csinált (nem tudom mi a neve, pedig gyerekkoromban is mindig francia katyvaszt ettünk..), nagyon jó volt Niall repetázott is...mondjuk, ő mikor nem ?
-Köszönjük Angie néni, nagyon finom volt.-mondta Louis gyerekes hangon, amitől alapból mosolyra húzódott a szám. Anya egy másodpercig értetlenül nézett rám, próbáltam elmutogatni hogy mit kell mondani ilyenkor, de nem értette. Végül megvonta a vállát, és megszólalt.
-Vous êtes le bienvenu, mais s'il vous plaît carquois.(Nagyon szívesen, de kérlek tegezz.)-mondta mindezt olyan hangsúllyal és akcentussal amibe még én is beleremegtem. Imádtam ahogy beszél, senki nem beszél úgy franciául mint ő. Meg kéne már szoknom 17 év után, hisz mikor Londonban éltünk, akkor is franciául beszéltünk egymással, de ezt nehéz megszokni. A fiúk egy percig csak tátott szájjal néztek, majd rám pillantottak. Én csak megvontam a vállam. Utána megtapsolták, amin jót nevettünk.
-Amúgy mit mondott ?-kérdezte Zayn suttogva. Mosolyogva elmondtam neki, majd mikor megértette visszaült a helyére.
-Tudod Chery, én még soha nem hallottalak franciául beszélni.-mondta Harry ölbe tett karokkal.
-Valóban ?-kérdeztem.-Pedig sokat káromkodok franciául.-jelentettem be büszkén.
-Az csak motyogás.-mondták a fiúk egyszerre. Utálták ha motyogok, pedig sokat csinálom, és általában ha hangosan mondanám akkor se értenék. Eközben anya összerakta magában hogy mit beszéltünk előbb, és nekem támadt. Utálta ha káromkodok, mert hogy az nem szép, pláne nem franciául mert bemocskolom ezt a szép nyelvet blablablaaa. Majd jött a veszekedés, ami a fiúknak úgy hangozhatott mint egy olasz família veszekedése, ugyanis nem értettek semmit. Én csak mondtam, mondtam franciául a magamét, a végén már olyan gyorsan mondtam a szavakat hogy magam sem értettem hogy mit mondtam. A veszekedést Niall egy határozott kéz emeléssel megállította. Mindketten elhalgattunk majd rájuk néztünk. Mind az 5 srác úgy nézett mintha kisértetet látna, de ugyanakkor tökre látszott rajtuk h élvezik. A nap hátralevő részében beszélgettünk, majd három órakor úgy döntöttem mégis hazamegyek a fiúkkal. Anya a fürdőszobában sürgölődött amikor bementem.
-Anya.-mondtam olyan hangon amiből simán kivehető hogy akarok valamit.
-Igen kicsim ?-kérdezte ragyogó szemekkel.
-Azt hiszem....ma mégis otthon alszom.-nyögtem ki....anya egy másodpercig csak nézett, majd megszólalt.
-Dehát ez az otthonod.
-Nem, anya. Már nem. Én ezt a házat már csak hobbiból tartogatom.
- Az az otthon ahol a családod van, tehát itt....legalábbis most.-mondta idegesen.
-Nekem már ők a családom.-vágtam rá.
-Rendben, menj, nem húzom ezen az egészen magam feleslegesen.....ezeket a tetkókat nem szeretnéd magadról végre levakarni ?.-kérdezte erőteljesen a kezemre fókuszálva. Értetlenül a kezemre bámultam. Annyira nem volt sok rajta. Az 50 valahány tetkóm ellenére, nem úgy néztem ki mint Kat Von D. A kezemen összevissza voltak a dolgok ráadásul csak az alkaromon. A két vállam szabad marad, majd később megcsináltatom.ha egy hosszú ujjút, egy farmert és egy edző cipőt felveszek nem is látszik semmi....kivéve a nyakam. Meg a két kezem. Kéne egy kesztyű is mert az összes ujjamon van valami. Mindeggyik végén egy szívecske lejjebb pedig valami édesség. Ezt anno az exeim emlékére csináltam. Rájöttem hogy pont 10 darab van, és "feltétlen szükséget éreztem arra hogy megcsináltassam." De nem bánom. Tök cuki...hahaha.
- Tudod, ezek tetkók, nem jönnek le vízzel.-mondtam unottan. Ő csak mosolygott eggyet és bement a hálójába. Összecsomagoltam majd köszönés nélkül elindultam a fiúkkal. Nem érdekelt. Ismét.
~Vége.
Vanda.

18.rész-Az igazság...

- Igen, jól hallottad. – közölte velem anyám majd a könnyeit törölgette. Én még mindig ott álltam ledermedve és bámultam az összetört nőre a kanapémon.
- De, miért? – kérdeztem a fejem rázva, ugyanis nem értettem semmit.
- Tudod, mostanában nem voltunk valami jó viszonyba egymással az apáddal. Igen sokat veszekedtünk. Mikor legutóbb megtudtam, hogy megcsal eléggé kiborultam és üvöltöztem vele. Ő mit sem törődve rám csapta az ajtót és otthagyott. Ekkor határoztam el, hogy eljövök hozzád egy időre… - magyarázta végig az egész történetet. Tudom, hogy nem voltam a legjobb viszonyba a szüleimmel de valahogy még is sajnáltam anyumat. Ha apám nem lett volna annyira erőszakos akkor én se lettem volna annyiszor megverve. Normális gyerekkorom lett volna. Végighallgattam anyumat aki már zokogva mondta a történetet majd a végén megöleltem.
- Nyugi, minden rendben lesz. – suttogtam neki.
- Gondolod? – kérdezett vissza szipogva.
- Tudom. – válaszoltam mosolyogva. Az egész estét átbeszéltem vele és mondtam neki, hogy addig marad ameddig akar. Furcsa volt, hogy hirtelen ilyen jóvá vált a viszonyom vele. Késő este mind a ketten elvonultunk aludni. Reggel korábban keltem fel mint anya. Elhatároztam, hogy meglepem valami finommal reggelire. Felöltöztem majd elindultam kocsival egy közeli cukrászdába pár finomságért. Leparkoltam a cukrászdától egy utcával feljebb ugyanis máshol nem találtam helyett. Felvettem a napszemüvegem majd a pénztárcám megfogva kiszálltam a kocsiból. Nem nagyon törődtem semmivel, hisz csak a válásra tudtam gondolni. Számos embernek nekimentem, majd az egyik vissza is szólt nekem.
- Hé, mi van? – hallottam Liam hangját mögülem.
- Bocsi, nem vettelek észre. – mondtam neki majd megcsókoltam.
- Minden rendben van? – kérdezett megint. Biztos látta rajtam, hogy feszült vagyok.
- Ami azt illeti nincs. – mondtam a fejem rázva.
- Elmondod? – kérdezett majd elindultunk arra amerre eredetileg mentem.
- A szüleim vállnak. – nyögtem ki egy nagy sóhajjal.
- Mi? Mond el részletesebben. – mondta nekem majd beléptünk a cukrászdába. Végül megettünk egy sütit ott, de közben elmeséltem neki mindent. Amit anya mondott, amit apa tett és amit én éreztem. Teljesen megértett.
- Értem. Sajnálom. – mondta végül.
- Olyan rossz anyát így látni. – mondtam nehezen.
- Elhiszem. – válaszolt. Kicsit untam az egyszavas válaszait, de végül is nem tudott ennél többet hozzászólni.
- Egy ideig nem megyek vissza. – közöltem vele.
- Persze, megértem. Maradj az anyukáddal. – mondta majd felálltunk és fizettünk. Anyának is vittem haza sütit. Nem nagyon tudtam, hogy milyet enne legszívesebben, ezért többet is vittem neki. Az eprestől kezdve a karamelláson át egészen a csokisig bővült anyának a választék. Miután ezt is kifizettük Liam elkísért a kocsimig majd elköszönt tőlem. Reméltem, hogy otthon nem sírva fogom találni anyát. Kicsit idegesen vezettem hazafele. Majdnem karamboloztam is de szerencsére nem lett semmi komoly baj.
- Itt vagyok! – kiáltottam be a lakásba mikor megérkeztem.
- Oké. – jött a hang a konyha felöl. Anya épp ebédet csinált.
- Főzöl? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- Igen, remélem nem baj. – válaszolt egy kis mosolyra húzva a száját.
- Dehogy, csak már rég ettem otthoni kosztot. – mondtam nevetve.
- Na és mit hoztál? – biccentette a fejét a sütikre.
- Sütiket! – közöltem vele mosolyogva.
- Akkor megesszük majd ebéd után. – mondta mosolyogva. Az még olyan sokára lesz de nem szóltam, hisz én már ettem egyet Liam-mel. Végül beálltam én is a főzésbe. Elég sokat nevettem anyával. Sikerült jobb kedvre derítenem. Elmondtam neki, hogy elmondtam Liam-nek a dolgokat. Örült neki, hogy megtudtam beszélni valakivel ezt az ügyet rajta kívül. Ebéd közben megcsörrent a telefonom. Niall volt az.
- Igen? – szóltam bele teli szájjal.
- Hallottuk mi történt. És csak annyit akartam mondani, hogy sajnáljuk. – szóét bele a telefonban.
- Megesik az ilyen. Köszi. – mondtam majd még egy adag ételt raktam a számba.
- Ebédelsz? – kérdezte Niall.
- Aha, anya főzött. – válaszoltam neki.
- Házi koszt? – kérdezte Niall szinte a nyálát csurgatva.
- Igen, az. – válaszoltam mosolyogva.
- Átmehetünk? – kérdezte félénken. Én csak elnéztem anya válla fölött a tűzhelyen lévő lábasra. Egy hadseregnek is elég lett volna a kaja amit főztünk.
- Persze, jöhettek. – mondtam mire anya csak elmosolyodott.
- Oké, 20 perc és ott vagyunk. – mondta majd le is raktam a telefont. Hát igen, ha kajáról van szó Niall nem viccel. Tényleg 20 perc alatt itt voltak.
~Vége.
Dóri.

17.rész-Válás.

• • Nemsokára leszállt az este. Nagyon elégedett voltam magammal, hogy ilyen sok időt töltöttem anyával. Lassan a park széle felé ballagtunk, mellettünk pedig lassan világítani kezdtek az utcalámpák, a sötétedés kezdetét jelezve.
    - Na és hol fogsz aludni? – kérdeztem, mikor leintettünk egy taxit.
    - Nálad, természetesen. – megmerevedtem, ahogy kinyitottam az ajtót. Ettől féltem. – Igénybe veszem az egyik vendégszobádat. Persze csak ha nem zavarok.
    - Dehogyis! – vágtam rá, de persze egészen mást gondoltam.
    Mikor a házhoz értünk, anya kiment vécére. Előhúztam a telefonomat és Liam számát tárcsáztam. Elmondtam neki mi a helyzet, mire mondta, hogy maradjak csak otthon majd holnap találkozunk. Épp akkor tettem le e telefont, mikor anya mellém állt.
    - És még mindig jársz Lionel-lel? – kérdezte anya csak úgy mellékesen.
    - Liam a neve. – javítottam ki. – És igen, még mindig vele járok.
    Anya legyintett, majd a nappali felé vette az irányt. Bekapcsolta a tévét én pedig a konyhába mentem. Összecsaptam valami gyors kaját és bevittem anyának.
    - Na és meddig maradsz? – kérdeztem, miközben ettünk.
    - Nem tudom. – válaszolta. – Valószínűleg holnapig.
    Bólintottam. Az este további részében nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük a tévét, én pedig tíz körül úgy döntöttem, elteszem magam másnapra. Letusoltam és bevetettem magamat az ágyba. Másnap egész korán keltem. Kómásan és kócosan leballagtam a konyhába, hogy vadásszak magamnak valami reggelit. Nagy meglepetésemre anya várt lent, egy nagy tál palacsintával és egy pohár narancslével. Már fel volt öltözve, biztosan korán kelt, hogy megcsinálja a kaját. Leültem és habzsolni kezdtem a lekváros finomságot.
    - Ma hívtak, hogy ma mégsem tudok hazamenni. – mondta anya, miközben a palacsintát ettem. – Takarítják a házat, vagy mi a csuda.
    - Aha. – mondtam és ránéztem. Éppen a telefonjával babrált, de valahogy sántított ez a háztakarítás mese. De inkább vállat vontam és ettem tovább. Liam-mel megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Elmondtam anyának ő csak bólintott és telefonált tovább.
    Felvettem egy farmert és egy pólót, kisminkeltem magam, megcsináltam a hajamat és már indultam is. Liam egy elegáns, de mégis visszafogott étterembe vitt. Miközben az ebédünket fogyasztottunk, kérdezgetni kezdett.
    - Na és meddig marad anyukád? – kérdezte.
    - Azt mondta ma elmegy, de valami háztakarítás miatt még maradnia kell.
    - Értem. Akkor egyhamar nem jössz vissza hozzánk, igaz?
    - Hát nem hinném, de majd meglátjuk.
    Utána még sétáltunk egyet az utcán. Nagyon jól éreztem magam vele, mint mindig, de aztán el kellett köszönnie egy csókkal, mert el kellett mennie. Én is hazaindultam. Anya a nappaliban volt, lábujjhegyen a háta mögé osontam, hogy megijesszem. De anya sírt. A könnyeit törölgetve üldögélt a kanapén.
    - Mi történt? – kérdeztem, mire összerezzent és nyugodtnak próbálta tettetni magát, de nem ment neki valami jól. – Látom hogy van
• • valami baj.
    - Jó. – hagyta rá, majd újra sírni kezdett. – Az a helyzet hogy nem takarítás miatt maradok itt. Apád és én válunk.
    - Hogy micsoda?! – kérdeztem megmerevedve. -Ezt nem hiszem el.
    ~Vége.
    Lilla.

16.rész-Út a békülés felé.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és nekiálltam túrni magamnak valamit a nagy halom ruhából. Természetesen csak a legalján találtam valamit. Magamra kaptam és már indultam is ki a konyhába. Öntöttem egy nagy pohár narancslét, miközben elkezdett rezegni a zsebem. Ki más is lehetett volna mint az én drága anyám.
- Szia kicsim! Itt vagyunk Londonba és arra gondoltam, hogy meglátogatnánk téged.
- Szia anya! – dadogtam bele a telefonba. - Akkora találkozzunk a St. James Parkba. – ajánlottam fel, hisz ide nem akartam hozni őket mert nem férnénk már el.
- Rendben, akkor ott találkozzunk délután 2 körül. – válaszolt és már le is rakta a telefont. Ezt nem hiszem el. Csak úgy ideállít és megmondja, hogy mit csináljak délután?!
- Mi történt? – kérdezte Liam
- Á csak az anyám kitalálta, hogy találkozni akar velem, mert itt van Londonba. – válaszoltam neki fintorogva.
- És akkora most mi lesz? – kérdezte Harry értetlenkedve.
- Én most hazaszaladok és csinálok valami helyet nekik, ha kitalálja, hogy nálam akar aludni. Aztán majd írok egy sms-t, hogy mi lesz. – válaszoltam a fiúnak és már vettem is a cipőmet és indultam ki a kocsimhoz. Egész úton azon gondolkoztam, hogy van-e ennek a dolognak valami hátsó szándéka. Hazaérve szerencsére láttam, hogy a ház tisztán állt és nem volt semmi gond. Benéztem a vendég szobákba, ahonnan csak a takarók hiányoztak. Erőt vettem magamon és felindultam a koszos, poros, sötét kis padlásra, hisz ott voltak a takarók. Belépve a helyiségbe dobozok ezrei árasztottak el. Belenéztem az egyikbe amiben egy album volt. Az első lapon a nagymamám mosolygós kis képét találtam. Pár kósza könnycsepp árasztotta el a szemem. Igen, a nagymamámat nagyon szerettem. Ő volt az a személy aki megértett, sosem bántott, és sosem veszekedett velem. Órákon át csak görnyedtem a poros kis könyv felett, de lassan el kellet indulnom, hisz a parkba kellet mennyek. Csak bedobtam a takarókat a szobába és a kocsi felé vettem az irányt. Amint a parkba értem megpillantottam anyámat, aki egy padon ücsörgött. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. Miközben mentem felé észrevett és felpattant a padról. Integetett egy idióta mosollyal a száján. Nem tehettem mást így hát felvettem azt a mosolyt én is és visszaintegettem. 2 órán át sétálgattunk a parkba. Még soha nem töltöttem el ennyi időt vele mióta elköltöztem. Furcsa volt de talán úgy éreztem, hogy valamennyivel jobb lett a viszony kettőnk között. Miután a parkban befejeztük a sétát körbevezettem a városban és megmutattam neki néhány helyet. Vásároltunk, fagyiztunk és ebédeltünk egyet. Úgy éreztem, hogy mindent félretettünk mind a ketten a kibékülés érdekében.
~Vége.
Orsi.

15.rész-

4 hónap telt el a Sophie-s ügy óta. 4 hónap csendben, és békességben. Sophie-t azóta nem is hívtam, ő se engem, ezzel mindent le is zártam köztünk. Azóta a suliból sokkal jobb barátokra tettem szert, ezért rögtön pótolták az ürességet bennem. Azóta egyszer sem veszekedtünk, mindennap találkoztunk, és minden mesés volt. Azzal a kivétellel, a többi jómadár néha beugrik a találkozóinkra. Tegnap az étteremben bújtak el, fellökve egy pincért. Haza lettek zavarva, mi pedig legalább jól szórakoztunk.
-Louis, nem viccelek. Add oda most rögtön !-ordítottam az előttem ugráló hülyegyereknek. már fél órája üldözöm hogy adja vissza az orr piercingemet. Esélytelen. Reménytelen. Fárasztó. Ilyen szavakkal jellemezném a helyzetet, és ő magát.
-Neeeem.-ugrál tovább, én pedig fáradtan legörnyedek a kanapéra. Elég volt ebből. És akkor hirtelen megjelenik az én őrangyalom Zayn. Egy mozdulattal kiveszi a kezéből az ékszeremet, és a kezembe dobja. A szemem felcsillan, és hálás pillantásokat lövelek felé. Majd pár gonoszat Louis felé.
-Ezt megszívtad.-közöltem egyszerűen az asztalon sokk alatt álló Louisnak. Bementem Liam szobájába. Most náluk voltam, néha az estéket is náluk töltöm, de van hogy ők vannak nálam. A házuk említésre sem méltó, és az ember nem hinné el hogy egy ilyen kis házban elfér 5 darab rendetlen szupersztár. Annyira azért nem apró. Van egy garázs felhajtója, egy kis medencéje, egy kis előszobája, egy konyha, amit nem burkol semmilyen fal együtt van a nappalival, minden fiúnak külön szoba és két fürdő. Nekik tökéletes, nekem furcsa, kicsi, idegesítő,rendetlen.
Este épp a Shrekket néztük amikor eszembe jutott valami zseniális. Felugrottam Liam öléből, és ránéztem a fiúkra.
-Mi lenne ha hozzám költöznétek ?-jött az álomterv. Gyorsan jött...és gyorsan ment el.
-Az kizárt.-felelte Harry- Ne értsd félre, imádom a házadat. Csak egy kicsit tönkretennénk azt a házat és persze téged is.-mondta. És mikor általában a legtöbb ember megsértődik, puffog, és visszaszól a 4 fiú csak maga elé meredve bólogatott. Legalább ismerik saját magukat.
-Így is tönkre teszitek.-mondtam mosolyogva.- És hát persze....nem bírtok nélkülem élni.-jegyeztem meg halkan, egó mosollyal mire mindenki felnevetett.-És amúgy sem bírom ezt a egész napos autózást. Olyan messze laktok...
-Tíz perc.-mondta Niall.
-Kuss.-mosolyogtam rá.- Ha ti nem jöttök....-zsenialitásom kitört ismét.-akkor én jövök.-feleltem büszkén.
Az összes fiú egy emberként meredt rám, először meglepve, majd mosolyogva. Mindeggyik körül ugrált, és azt mondta hogy ez remek, holnap cuccoljak is. Én csak mosolyogtam, és örültem a fejemnek.
Este egyszál fehérneműben bebújtam Liam mellé, aki aggódva rámnézett.
-Biztos hogy ez jó ötlet ? Eladod azt a hatalmas és gyönyörű házat ezért ?-mutatott körbe.
-Nem fogom eladni. Félreteszem.-mondtam, úgy mintha valami tárgyról beszéltem volna.- És veletek szeretnék élni ha tetszik, ha nem. Legfőképpen veled. A ház nem ér annyit mint te.
Erre csak elmosolyodott, megsimogatta az arcom és megcsókolt.
Másnap reggel furcsa érzésre keltem. Mintha....egy láb ugrálna a hasamban. Kinyitottam a szemem...Jéé, micsoda meglepetés....tényleg egy láb ugrál a hasamban. Egy Zayn nevű.
-Ébredj föl ribi ! Meglepetésünk van neked.-mondta izgatottan, miközben a többiek a háttérben ordibáltak. Beleértve Liamet is.
- Mutassátok ,aztán húzzatok el a büdös pi..-kezdtem de megfagytam. Zayn a padlóra mutatott, ahol az összes cuccom díszelgett. Az összes. Nem szépen, összegyűrve de ott volt. A meglepődést rögtön felváltotta a kiváncsiság. Hogy jutottak be a házba ?
-Csak nem elloptátok a kulcsom ?-vontam fel a szemöldököm.
-Hát igazából ne..-kezdte Niall.
-De igen.-csapott bele Harry.-És ilyet is találtunk.-mondta, a levegőben lóbálva egy apró tangát. Pár hónappal ezelőtt elvörösödtem volna, és szégyelltem volna magam. De ma már akár meztelenül is járkálnék előttük. Így inkább csak mosolyogtam és a fehérnemű után kaptam.-Szeretnéd mi ?-kérdeztem röhögve.
-Áhh kösz nem. Én inkább maradok meztelen.-mondta és leszedte magáról a törülközőt. Visítottam eggyet és a fejem a párnába dugtam. Utáltam ha itt erotikázik nekem. Hallottam ahogy a fiúk kivonszolják Harryt és becsukják az ajtót.
-Azért szép bugyi.-mondta vigyorogva Liam, és megpuszilta a vállam.
-Kösz.-röhögtem.-Mit csinálunk ma ?
-Semmit.
Na igen. Itt mindig minden a semmi szóval kezdődik. Aztán valahogy minden lesz belőle. Kiváncsi voltam a mai napra, hogy hogy fogok beférni ebbe a kis szekrénybe de legfőképpen arra hogy hogy fogok én itt boldogulni. Az biztos hogy jó lesz.
~Vége.
Vanda

14.rész-Repülőtér

Este alig aludtam valamit. Igazából egész este sírtam. Meg csokit zabáltam. Ezt így felváltva. Úgyhogy reggel kómás, bedagadt szemekkel ébredtem.
Anya reggel 10-re foglalta a repülőjegyet, de én már 8-kor nem tudtam magammal mit kezdeni. Alig vártam, hogy végre hazamehessek. A házat kitakarítottam, összepakoltam mindent, de néhány dolgot itt hagytam. Tudtam hogy úgyis visszajövök, csak idő kérdése. Ha nem Liam miatt akkor valami másért.
9 órakor úgy döntöttem hogy elindulok mert ezt én már nem bírom. Kocsiba ültem és negyed óra alatt ott is voltam.
Megérkeztem, kipakoltam a csomagtartóból, és megkértem egy sofőrt hogy vezesse haza.
A jegyemet átvettem, a cuccokat lepakoltam, készen álltam az indulásra.
A kézi táskámmal már félúton jártam amikor valami romantikus filmbe illő történt velem.
-Chery - ordította egy hang. Liam. Biztos voltam benne. Óvatosan megfordultam. Ott volt ő. A szokásos kockás ingjében, amitől nekem rögtön mosolyra nyílt a szám. A kezében egy hatalmas (tényleg, óriási) rózsacsokor.
Mikor odaért hozzám, félve mosolygott eggyett majd rámnézett.
-Ezt neked hoztam.-mondta kisfiúsan. Olyan édes volt, hogy legszívesebben rögtön a nyakába ugrottam volna. De ez egy kicsit gyors lett volna. A virágot elvettem, fürkészve bámultam egy kicsit, majd ránéztem.
-Miért is ? Liam, megcsaltál. Körülbelül 2 nappal azután hogy újra kibékültünk. Most megint kibékülünk, aztán újra előkerül egy fotó, és összeveszünk ? Ezt fogjuk csinálni ? Én biztos nem..
- Részeg voltam. Érted ? R-É-S-Z-E-G.-ordította a fejembe a végén már röhögve.-Semmit sem jelentett, és igazából nem is nagyon emlékeztem rá addig amíg nem került fel az oldalakra. Én nem Sophiet szeretem...Jah amúgy összekéne hozni őt Niallel.-tette hozzá mosolyogva.-Én téged szeretlek.
A pillangók újra kitörtek a hasamban, és hirtelen az összes düh, és fájdalom eltűnt.
-Szóval...-kezdtem, mire Liam aggódva rámnézett.-Vissza szerzed a csomagjaim, amik miattad fognak kirepülni Franciaországba.-mondtam. Liam megkönnyebbülten rámvigyorgott, majd bólintott eggyet én pedig rögtön a  nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Már untam ezt a szeret-nem szeret játékot, de reméltem, hogy többet nem fordul elő.
-Szeretlek.-suttogta könnyes szemmel. Válaszként ismét megcsókoltam, majd a táskámat lóbálva, kézen fogva elindultunk az elveszett táskámért.
~Vége.
Vanda

13.rész-Újabb veszekedés.

Liam lent várt, én pedig csak egy fehér csőnadrágot és egy meleg, bő pulcsit vettem fel. A hajamban hagytam a kendőt, hogy ne zavarjanak a tincseim. Már felbontotta a pizzát, egy szelet hiányzott.
Bocsi. – mondta bűnbánó arccal. Hihetetlenül édes volt. – Nagyon éhes voltam.

Én csak mosolyogtam és levágtam magamat mellé. Vettem egy szelet pizzát, és benyomtam a tévét. Éppen az MTV ment, a One Direction egyik számát játszották. Liam-re néztem ő vigyorgott és átölelt.

A nap további része tökéletesen telt. Csak tévét néztünk és beszélgettünk és persze kajáltunk. Még nem éreztem magam ennyire boldognak. Aztán eljött az este és el kellett búcsúznunk. Kiderült hogy mára lemondta minden programját csak hogy velem lehessen. Megcsókoltuk egymást, hosszan és mosolyogva váltunk el. Szinte berepültem a házba, olyan vidám voltam. Semmi sem szomoríthatott el. Legalábbis azt hittem.

Reggel fitten ébredtem. Kiugrottam az ágyból és azonnal felöltöztem. Egy fekete csőnadrágot, egy csíkos pólót és egy narancssárga kapucnis kardigánt vettem fel. Úgy döntöttem megnézek valami filmet, úgyhogy előkerestem az Alkonyatot. Hátradőltem és néztem a nyálas vámpírokat. Arra gondoltam hogy nekem ennél sokkal jobb pasim van. Megcsörrent a telefonom. Anya volt az. Remek.

• Mi az? – kérdeztem és leállítottam a DVD-t.
• Menj fel a netre. – mondta gondterhelten. Nem tudtam miről van szó, de azért lehoztam a nappaliba a laptopomat és bekapcsoltam. Azonnal felmentem valami pletykaoldalra, azt hittem anya valami botrányba keveredett vagy ilyesmi. Hát nagyon tévedtem. A pletykaoldalon nagybetűkkel ez a cím állt: Liam Payne új barátnője!

Először azt hittem, rólam van szó, de ismét tévedtem. Megnyitottam a hírt, és egy képet találtam amin Liam egy csajjal csókolózik. Sophie-val. Így hangzott a cikk:

„ Forrásaink szerint úgy tudjuk, tegnap este a One Direction szívtiprója dobta barátnőjét, Cherly Thorne-t. Aztán mindenki meglepődött mikor a fotósaink egy képet készítettek ahogy Liam volt csaja legjobb barátnőjével. Úgy látszik a fiú hamar továbblépett.”

Nem akartam elhinni. Miközben a cikket olvastam és a képeket néztem elsírtam magam. Inkább lecsuktam a gépet, vagyis inkább levágtam. Lefutottam a konyhába és kivettem egy doboz fagyit a mélyhűtőből. Nem akart lejönni a fedele, úgyhogy földhöz vágtam. Az egész padló tiszta eperfagyi lett. Letérdeltem és bőgtem. Úgy éreztem magam mint akinek idegösszeomlása van. Nem hittem volna ezt sem Liamről sem Sophieról. Miért nem mondták el? Még az is jobb lett volna. Muszáj volt megosztanom valakivel a bánatom. Előkaptam a telefonomat és még mindig a földön ülve telefonáltam. Olyasvalakit hívtam, akitől nem kértem volna tanácsot, hiszen sosem volt szimpatikus nekem. De szükségem volt valakire.

Megbeszéltük, hogy azonnal indul hozzám. Nem mondtam semmi részletet, de a sírós hangomtól megijedt, és mondta hogy azonnal elindul. Nemsokára egy kocsi zúgását hallottam kintről. Majd kopogást. Nyitva volt az ajtó, hát bejött. Kiabáltam hogy a konyhában vagyok, és nemsokára meg is jelent előttem Harry aggódó arca.

• Mi történt? – kérdezte. Én csak mondtam hogy nézze meg a laptopomat. Felállt és eltűnt egy időre. Én addig megpróbáltam menteni a menthetőt ami a fagyiból maradt, de az összes a földön kötött ki. Már nem sírtam annyira, inkább csak belül fájt nagyon. Nemsokára Harry visszajött és leesett állal ült le mellém.
• Ezt nem gondoltam volna Liam-ről. – mondta én pedig szipogni kezdtem. Azt hittem védeni fogja. – Szerintem ez csak egy félreértés.

Hát persze. Egyből védeni kezdi. Pedig az egész Liam hibája. Nem válaszoltam semmit csak megráztam a fejem. Harry megölelt. Nem toltam el magamtól, jól esett az ölelése.

A nap további részét Harry-vel töltöttem. Beraktunk néhány horrorfilmet hogy eltereljük a figyelmemet. De a sok szellem meg ilyesmi közben csak Liam-re tudtam gondolni. Még csak fel se hívott. Ez bosszúért kiált, gondolta az agyam. De a szívem mélyén tudtam hogy rá kell hagynom az egészet. Harry kedvesen felajánlotta hogy nálam alszik, de én kitereltem az ajtón és befeküdtem az ágyba. Még egy csomó ideig a plafont néztem, aztán lehunytam a szemem. De akkor kiabálást hallottam lentről. Kiugrottam az ágyból és egy baseball ütővel a kezemben leoldalaztam a lépcsőn. Lent Liam állt, kabátban, ázottan, mivel kint zuhogott az eső.

- Mit akarsz? – kérdezte és letettem az ütőt. Ő bocsánatkérésbe kezdett, és magyarázkodni kezdett.

- Ő támadott le engem! Én nem akartam ezt!

Hinni akartam neki, de nem ment.

• Menj el! – mondtam halkan, az ő arcán pedig könnycseppek gördültek le.
• Tessék? – megismételtem. Ő bólintott és letette a bonbont amit hozott nekem, majd kilépett az ajtón. Elsírtam magam. Majd felhívtam anyát.
• Jól vagy kicsim? – kérdezte anya együtt érzően.
• Haza akarok menni. – mondtam. – Holnap elkezdek pakolni hogy minél előbb indulhassak.
• Rendben. Lefoglalok egy jegyet az első osztályra.

Tudtam hogy ez a helyes. Legalább minél messzebb kerülök tőlük és soha többé nem látom a One Direction-t.
~Vége.
Lilla.