Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és nekiálltam túrni magamnak valamit a nagy halom ruhából. Természetesen csak a legalján találtam valamit. Magamra kaptam és már indultam is ki a konyhába. Öntöttem egy nagy pohár narancslét, miközben elkezdett rezegni a zsebem. Ki más is lehetett volna mint az én drága anyám.
- Szia kicsim! Itt vagyunk Londonba és arra gondoltam, hogy meglátogatnánk téged.
- Szia anya! – dadogtam bele a telefonba. - Akkora találkozzunk a St. James Parkba. – ajánlottam fel, hisz ide nem akartam hozni őket mert nem férnénk már el.
- Rendben, akkor ott találkozzunk délután 2 körül. – válaszolt és már le is rakta a telefont. Ezt nem hiszem el. Csak úgy ideállít és megmondja, hogy mit csináljak délután?!
- Mi történt? – kérdezte Liam
- Á csak az anyám kitalálta, hogy találkozni akar velem, mert itt van Londonba. – válaszoltam neki fintorogva.
- És akkora most mi lesz? – kérdezte Harry értetlenkedve.
- Én most hazaszaladok és csinálok valami helyet nekik, ha kitalálja, hogy nálam akar aludni. Aztán majd írok egy sms-t, hogy mi lesz. – válaszoltam a fiúnak és már vettem is a cipőmet és indultam ki a kocsimhoz. Egész úton azon gondolkoztam, hogy van-e ennek a dolognak valami hátsó szándéka. Hazaérve szerencsére láttam, hogy a ház tisztán állt és nem volt semmi gond. Benéztem a vendég szobákba, ahonnan csak a takarók hiányoztak. Erőt vettem magamon és felindultam a koszos, poros, sötét kis padlásra, hisz ott voltak a takarók. Belépve a helyiségbe dobozok ezrei árasztottak el. Belenéztem az egyikbe amiben egy album volt. Az első lapon a nagymamám mosolygós kis képét találtam. Pár kósza könnycsepp árasztotta el a szemem. Igen, a nagymamámat nagyon szerettem. Ő volt az a személy aki megértett, sosem bántott, és sosem veszekedett velem. Órákon át csak görnyedtem a poros kis könyv felett, de lassan el kellet indulnom, hisz a parkba kellet mennyek. Csak bedobtam a takarókat a szobába és a kocsi felé vettem az irányt. Amint a parkba értem megpillantottam anyámat, aki egy padon ücsörgött. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. Miközben mentem felé észrevett és felpattant a padról. Integetett egy idióta mosollyal a száján. Nem tehettem mást így hát felvettem azt a mosolyt én is és visszaintegettem. 2 órán át sétálgattunk a parkba. Még soha nem töltöttem el ennyi időt vele mióta elköltöztem. Furcsa volt de talán úgy éreztem, hogy valamennyivel jobb lett a viszony kettőnk között. Miután a parkban befejeztük a sétát körbevezettem a városban és megmutattam neki néhány helyet. Vásároltunk, fagyiztunk és ebédeltünk egyet. Úgy éreztem, hogy mindent félretettünk mind a ketten a kibékülés érdekében.
~Vége.
Orsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése