Csörög az óra. Kinyitom a szemem egy percre hogy rápillantsak az ébresztőre. 7 óra. Unottan lecsapom az órát. Felgörnyedek. Hétfő. Utálom a hétfőt. Ráadásul hideg van. Ami itt ugyan nem nagy cucc, de most különösen az van. Nem csoda, egy topban és egy bugyiban aludtam el. Okos vagyok.
Pár perccel később lementem a konyhába. Üres. Ebben a házban minden üres. Már kezdem unni ezt a magányt. Mindegy. Gyorsan összedobtam egy müzlit, megettem és indultam a hatalmas gardróbomba. Mit vegyek fel ? Döntő kérdés, minden lány életében, minden nap. Hisz' ki tudja mikor jön el a nagy Ő. Egyszerűre fogtam a dolgot. Nem hinném hogy ezen az elcseszett napon jön el értem a hercegem.Hát... nagyot tévedtem.
Választottam egy kék csíkos fehér póló, mellé egy világosbarna farmer, és egy egyszerű fehér Converse. Kisminkeltem magam, és valamilyen felindulásból összefogtam a hajam. Nehéz össze fogni, a csípőmig ér, 12 éves korom óta csak a végéből vágatok le. Összefogtam és a tükörben rögtön a fülemet láttam meg. Elmosolyodtam. A tanárok utálják a fülemet. Szét van lövetve ráadásul azon is van tetkó meg a nyakamon is ami így, összefogott hajjal méginkább látszik. Ennyi erővel az összes testrészemet utálhatják. Lehet hogy tényleg így van. Tökmindegy.
Kihajtottam a garázsból a fehér Porschémmal és elindultam a Starbucksba. Kávét lusta voltam otthon csinálni. Nem értem miért vagyok ilyen trehány. Pedig egy konyhatündér vagyok. Eskü. Sosem mekizek, csak ha dolgozom és nincs időm hazamenni.
Suli után hullafáradtan elindultam a St. James Parkba. Imádom azt a helyet. Mikor odaértem rengeteg szempár nézett rám. Szerencsére a napszemüveg miatt nem látták hogy mennyire bénán kezelem ezt a helyzetet még mindig.
Megcsörrent a telefonom. Megmentette az életemet. Vagyis csak megmentette volna ha nem anyám lett volna az. Fintorogva felvettem.
-Igen ?- kérdeztem unottan.
-Szia drágám, hogy vagy ?-mondta. éreztem az erőltetett jópofizást.Blöee
-Megvagyok. Mondd mit szeretnél ?
-Igazából apád szülinapjáról szerettem volna beszélni.
-Anyaa, két hónap múlva lesz !-mondtam hangosan és hisztérikusan. Erre ismét rám néztek. Zavartan elfordultam.
-Igeen tudom,de egyszerűen nem tudom hogy mit vegyek neki.
-Mindene megvan. Ami meg nincs, azt megveszi magának.-motyogtam.
-Ez rád is vonatkozik. Neked is megvan mindened, mégis kapsz valamit tőlünk minden évben. Ráadásul te sem vagy pénzszűkében.-mondta. A második része nem is igazán érdekelt, az elsőt viszont nem hagyhattam szó nélkül.
- Egy valamim nincs meg. Rendes gyerekkor.-mondtam gúnyosan.
-Erről nem akarok beszélni.-mondta. Rövidre zárta.
-Mindegy nekem most mennem kell.-hazudtam.
-Rendben...jót beszéltünk....szia.
Köszönés nélkül nyomtam ki. Meddig próbálja még játszani a jó anyucit ?
A Twitter oldalamat csekkoltam, amikor valaki nekem jött én pedig elestem. És később...beleestem.
~Vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése