Végül egy barátságos, közeli ki vendéglő mellett döntöttünk. A tulaj azonnal felismerte a bandát, engem viszont nem. Egy kicsit zavart, de inkább csak a fiúk mögött baktattam egy sarokban álló asztalhoz. Liam mellé ültem. Harry azonnal rendelt nekünk kaját, spenótos tésztát. A többiek azonnal megnyalták a szájuk szélét. Én csak bosszankodtam. Utálom a spenótot. Csúnyán néztem Harry-re de ő nem vette a lapot, csak belekortyolt az előtte álló vizespohárba. Nemsokára kihozták a kaját, megpróbáltam lenyomni a torkomon, mivel Liam is mohón falta az undorító, zöld tésztát. Majdnem elhánytam magam, úgyhogy inkább letettem a villát. A többiek kérdő tekintettel néztek rám.
Nem vagyok éhes. – mondta és alig bírtam visszatartani a rókázást. Inkább én is szürcsölni kezdtem a vizet, mire a gyomrom azonnal megnyugodott. A fiúk valami téma után kutattak, végül kikötöttek a gyerekkoruknál. Remek.
És akkor rám esett a tányér, ami tele volt paradicsomszósszal. – mesélte röhögve Louis, a többiek is szakadtak a nevetéstől, erre én sem bírtam visszatartani a vigyorgást. – És anya az egészet felvette videóra.
És a te gyerekkorod milyen volt? – kérdezte felém hajolva Niall. Nagyot nyeltem és Liam- re néztem. Ő alig láthatóan megrázta a fejtét, de Niall csak tovább folytatta, mivel nem látta az apró jelet. – Biztosan csodás volt. Nem?
Nem igazán. – hajtottam le a fejem és babrálni kezdtem az ujjaimmal. Niall kényes ponton ért. Inkább nem feleltem semmit, azonban a többiek is fellelkesültek és faggatni kezdtek. De inkább csak Niall bombázott a kérdéseivel.
De biztos tök jó fejek a szüleid, gondolom tökéletes életed volt. Csak azt nem értem hogy hagyták megcsinálni a tetkóidat. Gondolom vannak tesóid is, nekik is jó életük lehetett. Tényleg a szüleid miért nem laknak veled?
Jó ennyi nekem elég is volt. – mondtam és felálltam. Kiléptem az asztal mögül és a női mosdóba viharzottam. Út közben eleredtek a könnyeim. Még hallotta, ahogy Liam Niall-re kiabál.
Ezt most miért kellett?
A többit már nem hallottam, berontottam a mosdóba, ahol szerencsére nem volt senki. Felültem a csapok mellé és felhúztam a lábam. Pityeregni kezdtem, mivel a többiek felidézték bennem a régi időket, és sajogni kezdett a szívem. A mellkasomba markoltam és szaporán dobogott a szívem. A csuklómra pillantottam, ahol néhány évvel ezelőtt még vastag sebek borítottak. Leküzdöttem a vágyamat hogy ismét megvágjam magam, inkább a talpamra álltam és nézni kezdtem magamat a tükörben. Kintről lépéseket hallottam, majd nemsokára felcsendült Liam hangja.
- Bemehetek? – kérdezte halkan és együtt érzően. Még most is olyan édes volt velem. A szívem azt sugallta ahogy engedjem be, de inkább csak nemet mondtam. Sajnáltatni akartam magam és azt gondoltam hogy megvárom míg elmennek, majd utána kimegyek. De néhány perccel később újabb lépteket hallottam kintről.
- Liam, menj el! – kiabáltam az ajtónak. Az lassan kinyílt és egy szőke, rövid hajat láttam meg mögötte. Niall. Még csak ő hiányzott. – Húzz el.
Nem voltam valami kedves, de nem érdekelt. Niall bűnbánó arccal lépett mellém és egy zsepit nyújtott nekem. Ingerülten kitéptem a kezéből és megtöröltem az arcomat. Láttam az arcán hogy nem tudja hol kezdje. Csak kinyitotta a száját majd becsukta. Úgy nézett ki mint egy hal.
Sajnálom. – csak ennyit tudott kinyögni. Ennyi nekem nem volt elég. Még mindig nem néztem rá, csak lehajtottam a fejem és a körmömet fixíroztam. – Nem tudtam hogy ilyen rossz gyerekkorod volt.
Ezért akartam eltitkolni. – mondtam és újra könny szökött a szemembe.
Ne sírj! – mondta és gyengéden átölelt. Nem toltam el magamtól, inkább a vállára hajtottam a fejemet és sírni kezdtem. – Tényleg őszintén sajnálom.
Azonnal megbocsátottam neki. És megpróbáltam összekapni magam. Megmostam az arcomat.
Kimehetünk? – kérdezte Niall. Nagyon sóhajtottam. Bólintottam és libasorban kiléptünk a folyosóra. A többiek még az asztalnál ültek, de mikor megláttak minket felpattantak.
Bocsi fiúk. – kezdtem bele, de Liam leintett.
Ebbe ne is kezdj bele. A mi hibánk. De van egy ötletünk. Gyere velünk. De először be kell kötnünk a szemedet.
Nem ellenkeztem csak hagytam hogy Liam a szememre rakjon egy sálat, amiből az ő illata áradt. Beleszimatoltam a levegőbe, aztán meglepve kezdtem járni. Liam megfogta a kezemet nehogy elessek, vagy nekimenjek valaminek. A keze meleg volt és puha nem sokat k ellenkeztem. Beültettek a kocsi hátsó ülésére. Jó, néhányszor le akartam venni a sálat, de valaki mindig visszahúzta rám. Végül inkább durcáskodva hátradőltem. Nemsokára megállt a kocsi, és valaki kisegített belőle. Hátulról tolni kezdtek, fogalmam sem volt hol vagyunk. Végül valaki lerántotta rólam a sálat.
Egy Disney boltban voltunk. A fiúk egyszerre kiáltották: meglepetés! Majdnem elolvadtam. Kiskoromban mindig is ide vágytam, de anya és apa sosem hoztak el.
Gondoltuk, bepótolunk valamit az elmaradott események közül. – mondta Liam, folytatni akarta, de én leintettem és mind az ötüket megöleltem. Lehet hogy kicsit túl erősen szorongattam őket, de nem érdekelt. Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, és köszönetáradattal jutalmaztam őket.
Csodálatos nap volt. Úgy viselkedtünk mint a kisiskolások, de hihetetlenül jól éreztük magunkat. Fényképezkedtünk és össze-vissza futkostunk, de úgy éreztem ez életem egyik legjobb napja, az után mikor először találkoztam Liam-mel. Úgy éreztem végre felhőtlenül boldog vagyok.
Lefekvéskor már fájt a szám a sok vigyorgástól, és boldogan merültem álomba ezután a csodálatos nap után, akármennyire bántottak is meg.
~Vége.
Lilla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése