A kocsiban a figyelmem fele az útra, a másik fele pedig Liamre szegeződött. Szerencsére a napszemüvegemben nem látszott, hogy a szemem sarkából egyfolytában őt bámulom. Például csak most tűnt fel hogy mennyire jól van belőve a haja. És a ruhája is csak most tűnt fel. Egyszerű barna kockás ing, farmer, és egy fehér Converse. Cipő terén végülis összeillünk...
Az egyik pirosnál észrevettem, hogy egy kicsit feszeng. Aggódva szóltam hozzá.
-Valami baj van ?
-Nem nincs semmi.-mondta.-Csak elég fura hogy egy lány vezet, és nem én.-Mosolyodott el.
-Legközelebb hozz magaddal kocsit.-zártam rövidre. III. Világháború ne törjön ki azért, mert nem vezethet. Elnevette magát, és a Starbucksig nem igazán szólalt meg.
Megérkeztünk vettünk egy kávét (vagyis ő vett), és leültünk egy asztalhoz.
-Na és, milyen a rivaldafényben lenni ?-kérdezte.
-Ezt 2 év után kérdezed ?-mosolyogtam. Igazából a kérdés is furcsa volt. Amolyan "szólaljunk már meg, mert ez tök ciki"-nek éreztem.-Neked milyen ?
-Furcsa.-mondta.- De már úgy ahogy megszoktam. Inkább a családomnak kéne megszoknia.
-Meg a barátnődnek.-csúszott ki a számon. Legbelül felpofoztam magam. Mekkora idióta vagyok. A végén viszont már nem tűnt olyan nagy hülyeségnek. Elvégre tudnom kell, hogy bepróbálkozhatok, vagy sem. Rámnézett, majd elmosolyodott.
-Nem, nincs barátnőm-mondta elképesztően aranyosan. Megcsörrent a telefonja. Megkönnyebbültem. Addig legalább nem látja, hogy mekkora kő esett le a szívemről.
-Bocsi, csak a fiúk azok.-mondta, mire bólintottam és már fel is vette.
-Halló.Szia.Nem, nem vagyok otthon. A Starbucksban vagyok egy lánnyal, akit szerencsésen fellöktem.-rám nézett és elmosolyodott, én pedig ugyanígy tettem. Ha tudná hogy nem is ő tehet az egészről...A telefonból hallottam egy csoportos nevetést.
-Hát figyelj, idejöhettek ha akartok-nézett rám gondterhelten. Én csak intettem. Jöjjenek csak, legalább megismerem őket.-Oké, akkor egy negyed óra múlva itt vagytok ? Oké.Heló.
-Jönnek ?-kérdeztem mosolyogva. Szomorúan bólintott. Nem tudtam mire vélni, kérdőn néztem rá, és időbe telt mire észrevette csodálkozásomat.
-Csak nem szeretem ezt az összekötöttséget. Mindehova együtt, mintha egymáshoz lennénk ragadva.-mondta
-Örülj hogy hazavisznek, és nem kell az én kocsimban szenvedned.
-Inkább szenvedek a te Porschédban, mint Niall apjának a kocsijában.-mondta fintorogva. Mosolyogtam, bár nem igazán tudtam hogy ki az a Niall. Annak is örülök, hogy egyáltalán rájöttem arra, hogy mi az a One Direction. Talán egy magazinban láttam őket. Vagy nem is tudom.
Az idő többi részében, egymásról kérdezgettünk, nagyon őszinte volt velem, mindent elmondott, amit egy barátnak tudni kell. Én kevésbé nyíltam meg, nem akartam azzal kezdeni hogy milyen "remek" gyerekkorom volt. Sokat nevettünk, és hála istennek, az a negyed óra csiga lassúsággal telt.
~Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése